Annyi mindent mondanék. Szeretnék beszélni, sokat, sokmindenről. Neked. Azokról a dolgokról, amik velem, körülöttem történnek. Megbeszélni. Szeretném ha elmondanád, hogy Te mit gondolsz, mi a véleményed. Mindig szerettem veled beszélgetni. Nem értettünk mindig egyet, de ez nem baj. Hiányzik a barátom, barátnőm. A legjobb. Akivel bármikor bármit megbeszélhetek. Oda és vissza.
Ma jöttem hazafelé a buszon és amikor Havasitól szólt a Storm, arra gondoltam, fogjuk -e ezt a darabot együtt hallgatni majd egyszer? Amikor majd utazunk valahová kocsival. A mi autónkkal, Te meg én. Lesz ilyen?
Amikor bringázok, szeretem nézegetni a házakat a külvárosi utcákon. Egy kis, régi típusú családi házat képzelek el magunknak, kis kerttel. Kívülről nem egy nagy szám, de belül…. igen, belül igazi otthon. A mi otthonunk. A mi nappalink, a mi hálónk, a mi ágyunk, a mi konyhánk, a mi kertünk. Kicsi kert, szép zöld fűvel. Meg terasz, ahová kiülünk nyári estéken, a hintaágyba, és én a karjaimban tartalak és csend van. A gyerekek meg bent játszanak. Elégedettek vagyunk és boldogok. Lesz ilyen?
Még mindig várom, hogy egyszer majd ott vársz a kapu előtt, amikor jövök ki a munkából. Megölelsz, megcsókolsz és együtt megyünk haza. Megálllunk a kínainál szezámmagos csirkét venni, káposztasalival. Lesz még ilyen?
Szeretnék neked a fiúkról beszélni, de nem szoktam, mert tudom, hogy neked ez fáj. A matek versenyekről, a felkészülésről, hogy Dávid hogy szeretne veled gyakorolni. Hogy még ennél is jobb lehetne, ha Te készítenéd fel. Talán lesz még rá alkalom.
Már másfél éve nem voltam rákszűrésen. Halogatom. Veled szeretnék menni, ahogy régen. Fogunk még együtt menni?
A múltkor azt mondtad, hogy számítana, ha meghalnék. Tényleg számítana? Könnyebb lenne akkor neked. Tisztább, egyértelműbb, nyugodtabb helyzet lenne. Nem szeretném meghalni. Mert szeretném megbeszélni veled ezt. Szeretném átélni veled azokat a dolgokat, amiket már sokszor átéltünk és amiket még nem. Lesz még rá időnk? Az életünk kitart? A sors összehoz még minket? Megölelhetlek még úgy, ahogy a párját öleli az ember? Foghatom még a kezed? Nézhetek még úgy a szemedbe? Megsimogathatom az arcodat? Összeérhet az arcunk, homlokunk, mondhatom, hogy szeretlek? Lesz még ilyen?
Ugye lesz?
Az embernek sokmindent a saját bőrén kell megtapasztalnia. Most éppen azt tanulom, hogy a bizonytalanság sokkal de sokkal rosszabb, mint a biztos rossz. Sajnálom, hogy hosszú ideig bizonytalanságban tartottalak.
Most nem beszélhetek veled. De mikor kezdődött a most? És meddig tart? És miért alakult ki megint ez a helyzet? Valami rosszat tettem? Megbánottalak? Miért van az, hogy egy ideig beszélünk, aztán nem. Aztán megint igen és megint nem. Mi történik a háttérben? Mi a titok? Nagy a homály, szeretnék tisztán látni. Bátyó azt mondja, így védekezel. Mert félsz. Nem szeretném, hgy félned kelljen. Ő azt mondja, hagyjalak. De erre képtelen vagyok. Úgy érzed, túl sokat kereslek? Én nem tudom, nekem nem tűnik soknak. Az én időszámításom szerint fényévek telnek el két alkalom között, amikor láthatlak, vagy egyáltalán hallhatom a hangod. Azt hiszem itt az ideje, hogy elkezdjem olvasni a Bibliát. Azt hiszem, tudod, hogy miért.
Ma a tükörtojásról beszélgettünk bent. Tudod kit juttatott volna az eszembe, ha nem rá gondoltam volna véletlenül éppen akkor is?
Havasi Napvihar szól. Talán a koncerten hallottad. Most egyedül vagyok a házban. Holnap matek verseny lesz, ezért a fiúk nem jöttek velem, hogy ki tudják magukat aludni. Igen, még megvan a ház. Még nem adtam el. Még nem.
Tudod, készültem ajándékkal a szülinapodra. Igaz, nem nagy dolog, de szerintem örülni fogsz neki, majd ha egyszer oda tudom adni. Ezt a nagy eseményt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni, hiszen most már nézhetsz XXX-es filmeket is! 😉
Látod, fecsegek össze-vissza. Ez azért van, mert tudom, illetve azt akarom hinni, hogy reggel majd úgy is jól elolvasod és ezért kicsit olyan, mintha beszélhetnék veled. Legalább “meghallgatsz”, ha én nem is hallhatlak és láthatlak. De elképzellek, ahogy szépen betolod a biciklidet a tárolóba, felmész, leveszed a kabátod, bekapcsolod a géped, eszedbe jut, hogy van egy régi ismerősöd, aki írogat valami blogot és arra gondolsz, belekukkantasz, milyen hülyeségeket hordott már megint össze. Meglátod, hogy van új bejegyzés, ennek vagy örülsz, vagy nem, de mindenesetre kíváncsi vagy, miről szól, mert kíváncsi természetű vagy, tudom 🙂 , úgyhogy elolvasod. Gyorsan olvasol, véletlenül ezt is tudom rólad. Hogy mit érzel és mit gondolsz a sorok olvasása közben, azt nem tudom. Persze elképzelésem van erről is, de ezt most nem osztom meg Veled, hátha tévedek.
Ez a pasi még mindig zongorázik, úgyhogy még kicsit irogatok. Szerencsére szeret játszani én meg szeretem hallgatni. Az előbb még énekese is volt. Képzeld, úgy hívják, hogy Ágnes Vanilla és valami olyasmiről énekelt, hogy szeress most úgy ahogy nem lehet. Szép szám. Jót lehet rajta sírni. Bár mostanában én mindenen sírok. Extra érzékeny lettem. Érzelmes. Már mesét olvasni sem tudok, mert azon is képes vagyok zokogni, hogy nyuszika olyan aranyos volt, hogy amikor virágot gyűjtött a mezőn az anyukájának, sünike anyukájára is gondolt és neki is szedett egy csokorral. Már az Elvisz Trénen is sírok, pedig az egy vidám szám. Dávid és az osztálya erre táncoltak a farsangon és olyan jó volt látni őket, nagyon ügyesek és aranyosak voltak. Tisztára meghatódtam, hogy láttam a saját picifiamat táncolni és azóta ez a zene is érzékenyen érint. Hát ilyen sírópityogó lettem. Mint a mamám. Ő is mindig könnyezett, csak akkor gyerekfejjel még nem értettem, hogy miért. Látod, cica, ebben is hasonlítunk. Ne haragudj, hogy így szólítottalak, de itt lehet, mert ez az én blogom :-p és nekem Te még mindig cica vagy, lehet, hogy az is maradsz örökre. Na meg persze Kedves.
Koós János bácsi azt énekelte az imént, hogy mindig jó lesz emlékezni rád. Milyen igaza van. Szeretnék még sok-sok közös élményt, amire emlékezhetek majd veled kapcsolatban. Majd amikor a kandalló előtt ülünk a hintaszékünkben, fogjuk egymás kezét, a hajunk már ősz lesz, az én arcom ráncos, a tiéd akkor is ugyanolyan gyönyörű lesz, mint most, nézlek majd, ahogy ülsz mellettem. Szóval akkor majd visszaemlékezünk a régi szép időnkre, amikor 30 évvel ezelőtt, 2009-ben együtt néztük az Eurovíziós dalfesztivált és az a hegedűs fiúk nyerte meg a Fairy tale c dallal, a második meg a svéd Malena Emman lett. Nahát, pont ez a szám indult el most! Micsoda véletelen, nem igaz? Bár Te azt vallod, hogy véletlenek nincsenek. Hát, ki tudja…..
Coelho azt mondja, ha valamit nagyon akarunk, akkor a világmindenség összefog, hogy megvalósuljon az álmunk. Hát én nagyon szeretnék valamit/valakit, dolgozok is rajta, hogy megvalósuljon az álmom, besegítek a világmindenségnek. Nem bízom a véletlenre, mert az ugye nincs is. Meg hát, ahogy egy szívemnek nagyon kedves ismerősöm szokta volt mondani, a tettek számítanak, nem a szavak. Így van?
Legyen szép a napod, Kedves!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: