Az első lépések…

Nem mondtam nemet, amikor ma este Ábi felvetette, hogy menjünk ki bringázni. Pedig nem sok kedvem volt hozzá, inkább siettem volna be a házba, a fárasztó és hosszú hétfő után, hogy mielőbb vacsorázzunk és vége legyen a napnak. Mikor megláttam az első fekete pöttyöket Ábi fehér pólóján, mert keresztülhajtott biciklivel a pocsolyán, automatikusan rászóltam: Ne tedd! Koszos lesz a ruhád! De a következő pillanatban bevillant a múlkori kép, a kisfiúval a megállóban és kedves barátnőmmel folytatott beszélgetésünk. Nem akarok ilyen lenni. Azon aggodalmaskodó anya, hogy piszkos lesz a gyerek ruhája. Hiszen mit számít. Javítottam a mondandómat: na jól van, csak óvatosan menj! Azután találtunk egy óriási tócsát, először csak óvatosan biciklizgettünk keresztül rajta. Aztán gondoltam egyet….megkérdeztem a fiúkat, nem lenne -e kedvük kipróbálni, milyen lehet, átszaladni rajta. Ábi rögtön benne volt, Dávid még kicsit húzódzkodott. Ő fegyelmezettebb, anyja fia… Bíztattam, zoknit le, aztán rajta, próbáld ki! Először csak néztem, hogy rohangálnak oda-vissza a vízben, aztán egyszercsak Ábi megkérdezte: anya, nem akarod Te is kipróbálni? Gondoltam, miért is ne. Azt hiszem itt az idő, hogy kicsit oldjak a gátlásaimon és a jólneveltségemen. Úgyhogy a zoknimat zsebrevágtam aztán uccu neki, hajrá! Pár perc múlva már mezítláb rohangáltunk és pacsáltunk a vízben mindhárman. A nadrágunk csurom vizes lett, de nem bántuk. A mellettünk játszó kislányok is kedvet kaptak a mókához, rollert, görkorit levették és ők is csatlakoztak hozzánk. Később a kisfiával arra kerékpározó apuka is megkérdezte gyermekét, nem gázolnak -e keresztül ők is a nagy tócsán.
Nem mondom, hogy önfeledten boldog voltam és feldobta a hangulatomat ez a kis játék, van még mit fejlődnöm. De mindenképpen kellemes volt az élmény. Jó volt a langyos vízben szaladgálni a fiúkkal. Jó volt látni a boldogságot az arcukon, jó volt kicsit gyereknek lenni és a legfontosabb, hogy közös volt az élmény, végre egy kicsit igazán velük voltam, ha csak pár percig is.
Köszönöm Neked drága Brigi és neked is köszönöm idegen anyuka. De a legnagyobb köszönet a kisfiúnak jár, aki megmutatta nekem, milyen az, amikor egy gyermek igazán boldog.