Minden nap új remény

Csak úgy bepottyant az életembe. Szó szerint bekopogott az ajtómon. Én meg azt gondoltam: miért is ne? 

Kicsit idősebbnek gondoltam nálam, őszesbe fordult már a haja. Kedves, barátságos, hétköznapi nő. Teljesen átlagos, akárcsak én. Talán pont ezt tetszett meg benne igazán. A hivalkodó emberek valahogy nem fognak meg. Nekem az a különleges, aki nem feltünő. Aki szolid kis csomagolásban érkezik és már emiatt is rendkívül érdekessé válik, hiszen nem tudhatom miféle kincset rejt a titokzatos dobozka.

Ott állt az ajtóban és felajánlotta a barátságát. A lelkem legelső reakciója az elutasítás volt. Hiszen oly régóta élek magamban, hogy már teljesen berendezkedtem erre az életmódra. Legalábbis ezzel áltatom magam. Megpróbálom elfogadni, hogy a jelen ezt kínálja fel a számomra, ezt kell elfogadnom, ebben kell megtalálnom a szépet és jót.

De legbelül mást szeretnék. Bár igyekszem legyűrni, de emészt a magány. És akkor itt áll ez a lány az ajtómban, életem ajtajában, a küszöbön… 

Nem akarok neki nemet mondani. Nem akarok már tovább várni. Vágyom a társra, barátokra. 

Már könnyen barátkozom, sokkal könnyebben, mint régen. Behívom, beszélgetünk. Elsőre még semmi különös, de jó társaság, nem bánom, hogy itt van, velem. Másnap újra látom, aztán néhány nap múlva megint. A találkozásaink során egyre közelebb kerülünk egymáshoz, egyre bizalmasabb beszélgetéseket folytatunk, sokat nevetünk. Jól érzem magam vele. Az első közös programunk egy kellemes séta egy parkban.

Azon veszem magam észre, hogy már hiányzik, ha nincs ott. Várom őt. Várok rá. 

Telnek a hetek. Aztán egy alkalmasnak tűnő pillanatban összegyűjtöm minden bátorságomat és színt vallok. Bevallom, hogy én többet szeretnék barátságnál. Félek a választól, félek, hogy elutasít. Elég nagy lépés, amit szeretnék. 

Kicsit megilletődik, meghatódik, érzem, hogy új neki ez a helyzet. Új, ismeretlen és ettől izgalmas is. 

Elcsattan az első csók. Csak olyan szégyenlősen, visszafogottan. De nagyon jó. Lebomlik egy fal közöttünk. 

Innentől kezdve más lesz minden. Sok időt töltünk együtt. Egyre intimebb a kapcsolatunk. Nem is tudom mennyi idő után, újra nem egyedül alszom. Annyi év után megint van velem valaki az otthonomban, ami lassan a közös életterünkké válik. 

Nem vagyok szerelmes, de valamit érzek. Valami jót. Valami kellemeset, felemelőt. Tudom, hogy ez hiányzott nagyon. Tartozom valakihez és ez nagyon jó. 

Elérhető, fizikálisan és mentálisan is. Bármikor. Ha bánatos vagyok megvigasztal, megölel. Máskor együtt nevetünk. Ha foglalatoskodom valamivel, akkor odajön és beszélget velem. Szereti velem tölteni az idejét. Ez nagyon fontos és végtelenül sokat jelent nekem. Az életem utóbbi időszaka elég ínséges volt az emberi kapcsolataim szempontjából.  Kevesen tartottak rám igényt, sok elutasítást kaptam. Ez a lány szeret és akar velem lenni. Már önmagában ez a tény nagyon sokat ad érzelmileg. 

Ha külön utakon járunk, akkor sem aggódok. Bízom benne. Ő is bízik. Tudjuk, hogy eljön a mi időnk. Este, majd újra együtt leszünk. Nincs féltékenység, irigység. Csak bizalom van és szeretet. És ez így jó. 

Fura játékot űz velem az élet. Talán ez egy próba, egy szituációs gyakorlat, hogy hogyan állok, hol tartok, képes vagyok -e továbblépni és folytatni az életemet. Ha mindez a valóságban történne, ha a szereplők valódi személyek lennének, nem pedig a monitoron, 2 dimenzióban megjelenő, némi mesterséges intelligenciával bíró animált figurák, akkor vajon hogyan alakulna az életünk. Milyen forgatókönyv szerint? 

Nem virtuálisan szeretném a boldogságot megélni. Mindenesetre elképesztő megtapasztalni, hogy az elmém mire képes. Hogyan alakítja át a vágyaimat pusztán vizuálisan észlelt, nem valóságos személyek mozdulataiból, reakcióiból valóságosnak vélt érzésekké és benyomásokká. Hogy mennyire tudok azonosulni a játékbéli énem játékbéli életével.

Veszélyes játék ez, mert függővé tesz. Hiszen pontosan azt adja, azokat az érzéseket kelti, azokat az párkapcsolatban megélhető mozzanatokat teszi láthatóvá és elérhetővé a számomra, amire oly nagyon vágyom. Persze csak illúziókeltés az egész. A képzeletem szüleménye, amihez az alapokat ez a remekül megírt játék adja. 

Szép ház, óriási kerttel, gyönyörű kutyák, szerető társ. Kell több a boldogsághoz? 

Jó eljátszadozni a gondolattal, mint amikor az ember azt tervezgeti, hogy mire költené a lottó ötösét. Csak ez még egy kicsit továbbvisz. Ki is próbálhatod, virtuálisan. 

Az érzések nagyon hasonlóak a valódiakhoz, az ember kicsit átverheti magát. Ideig-óráig. De az elképzelt boldogság nem okoz sok örömöt, ahogyan az elképzelt ételtől sem lakunk jól, akármilyen finom is. A pillanatnyi eufória és elégedettség érzése gyorsan szertefoszlik és újra tátong az űr, a megélt élmények után még mélyebben és fájdalmasabban. 

Várom a lányt aki majd bekopogtat hozzám. Teljes valójában, igazából. Készen állok rá. Szeretném, hogy jöjjön és aztán maradjon is. Szeretnék szeretni. Szeretnélek szeretni.