Emlékszel arra, hogy mit csináltál az elmúlt 30 évben? Fel tudod sorolni azokat a dolgokat, élményeket amik örömet okoztak Neked? Sok ilyen van?
Úgy éltél az elmúlt 30 évben, ahogy szerettél volna? Mennyi álmod, vágyad teljesült? A terveid közül hányat sikerült megvalósítani?
Ha újrakezdhetnéd, ha visszamehetnél az időben, sokmindenen változatnál? Máshogy tennél akkor?
A húgom 40 éves lett a héten.
Nemrégiben még együtt főztük a baba- és plüssgyerekeknek a gyöngyfőzeléket a műanyag játékedényben. A lépcsőház előterében társasoztunk kis barátainkkal.
De mit történt a közben eltelt közel 30 évben? Éltünk? Vagy csak voltunk?
A lélek sokkal lassabban öregszik, mint a test. Mire lelkileg elég érettek leszünk megtenni bizonyos dolgokat, addigra talán már nem vagyunk képesek rá fizikailag, vagy már nem aktuális, nincs kivel stb…
A teremtő, isten, természet, mindenható vagy nevezzük bárminek megtréfálta az embert. A lélek idővel egyre erősebb, egyre magabiztosabb, egyre nyitottabb. De mire akarod már nem megy. Mire van bátorságod hozzá, már nincs helyzet, amiben bizonyíthatsz. Mire tudod, hogy mit szeretnél, talán már túl késő. Az ember az élete első részében tapogatózik, tapasztal, terveket sző, megoldásokon gondolkozik. Élete második felében pedig cselekszik. Már nem fél, nem szégyenlősködik, ha mégis akkor legyőzi és megteszi amit akar. Minél magasabb szinten van a lelkünk, annál kevésbé akarunk megfelelni az elvárásoknak. Talán mert belátjuk idővel, hogy nincs értelme a várakozásnak, halogatásnak. Miért ne lenne a jelen pillanat a legalkamasabb?
Egyszer eljön a napja, hogy töröljük a feltételes módot a szótárunkból, nem lesz több “mi lenne, ha…”, meg “szeretném ezt vagy azt…”. Csak egyszerűen kimondjuk, elmegyünk, megtesszük, megnézzük megvesszük, kibontjuk, megesszük….
És verjük a fejünket a falba, hogy miért vártunk ilyen sokáig…
De sebaj, van még idő. Végtelen időnk van, végtelen térrel. A lélek halhatatlan. Vagy mégsem? Bizzunk benne, hogy igen.
Egyszer mindennek eljön az ideje, magasan van ám az égbolt, végtelen az út odáig. Hosszú a létra, de nem lehet kihagyni fokokat. Amig szükség van kapaszkodókra, addig nem. Majd amikor rájövünk, hogy tudunk repülni, akkor talán már nem akarunk többé visszatekinteni és akkor majd nem számítanak az évek, a kor, már nem fogjuk számolni az időt, mert elveszíti a jelentőségét.
Szeretnék egyszer én is angyalok között repdesni, boldogan, felszabadultan, félelmek nélkül. A rossz érzéseket, gondolatokat hátrahagyva. Amikor majd elhiszem, hogy dönthetek az életemről. Amikor a létezésem minden pillanatát én határozom majd meg. Amikor a lelkem utolér…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: