A minap megkérdeztem Biustól, hogy vajon az életben is történnek -e olyan nagy és megható pillanatok, mint a filmekben. Egyszer kilépek az ajtón munka után és ott vár életem szerelme, odalép hozzám, magához húz egész közel, a szemembe néz és azt mondja: szeretlek és soha többé nem válunk el. Aztán együtt megyünk haza kézenfogva, végigszeretkezzük a fél éjszakát, majd összebújva alszunk el, egymás karjaiban.
Talán én sem hiszek abban, hogy ez az álmom valóra válhat és egyszer majd megtörténik a csoda, de azért nagyon várom….
A konyhában tevékenykedve gyakran kinézek az ablakon arra a pontra, ott a telefonfülke mellett, ahol egyszer valamikor vártál rám. Sokszor eszembe jut az a pillanat és bízva abban, hogy megismétlődhet, vágyakozva nézek ki újra és újra. Hiszen sosem lehet tudni…ez egy olyan nagyon-nagyon várt dolog, aminek a bekövetkezése váratlanul történik majd meg. 🙂
Ha egyszer újra meglátnálak Téged ott, ha látnám távolodó alakodat a biciklit tolva, piros dzsekiben, biztosan nem gondolkoznék, hanem rohannék a telefonomért és már hívnálak is. Azt mondanám: itt vagyok, látlak, gyere vissza, kérlek!
Tudom, érzem hogy találkozunk még. Hogy órák, napok, hetek vagy évek múlva lep majd meg veled a sors, azt nem sejthetem. De abban biztos vagyok, hogy az a pillanat ugyanúgy megdobogtatja majd a szívemet, mint az összes eddig veled eltöltött perc.