Csak még egy pálya.
Na még egy.
Ez már tényleg az utolsó.
Ez így megy már órák óta…. nem tudok elszakadni az idióta játékoktól. Tökéletesen értelmetlen időtöltés. Amikor nem játszok, nézegetem a facebookon, mások hogyan töltik a családjukkal az ünnepeket. Sok-sok jó hangulatú összcsaládi kép, boldog nagymamák unokájukkal.
A mai nap fénypontja volt, hogy elmentem Dáviddal az úszásedzésére. Olyan jó volt látni, ahogyan könnyedén ússza sorra a hosszokat. Simán eltöltött 50 percet a mélyvízben, minimális pihenéssel. Az én ügyes, okos kisbabám 🙂
Szeretem, ha itt vannak velem a fiúk. Ha elmennek, hiányoznak. Az új munkám mellett sokkal többet tudok velük lenni, akkor is amikor az apukájukkal vannak.
De most nincsenek itt. Csak ez a szürke szőrgombóc szundikál mellettem a széken.
Nehéz egyedül. Már nem elég akárki. Olyan társat, barátot szeretnék, aki meghallgatni is szeretne, nem csak meghallgattatni. Aki maradni szeretne. Aki szeretni szeretne. Nem elég már a futókaland. Tartalmas kapcsolatot szeretnék. Nem olyan “benéztem hogy vagy, de már rohanok is tovább” típusút, aminek az eredménye még nagyobb magány.
Úgy érzem magam, mint a lány, aki áll a pályaudvaron és boldogan integet az érkező vonatok ablakain kikukucskáló ismerősöknek. Legtöbben vissza is intenek, beszélünk pár szót, de nem száll le senki. Legfeljebb az ajtóig merészkednek a további indulásig, de ennél több időt nem tudnak, akarnak adni. Vannak néhányan, akiknek határozott elképzelésük van arról, hogy hogyan képzelik eltölteni azt a kis időt, velem…
Nekem nem testek kellenek és én sem akarok test lenni valakinek a számára. Lelkeket keresek. Akivel a lelkünk összeérhet és ha úgy alakul, akkor a testünk is, akár egy baráti ölelés formájában.
Túl régóta állok már ott valakire várva, de semmi eredménye. Kezdek eléggé elkeseredni. Többen is azt tanácsolják, hogy más állomásokon, járatokon kellene próbálkoznom. Hát hamarosan ezt is megpróbálom, bár nagyon félek az újabb kudarctól.
Szeretném ha, olyan lennél, aki akkor is szeret, amikor beszélek és akkor is, amikor hallgatok. Amikor veled vagyok és akkor is, amikor nem. Azt szeretném, hogy szeress amikor boldog vagyok és akkor is amikor szomorú. Amikor nyugodt vagyok és mosolygós és amikor bosszús és türelmetlen. Én mindig foglak szeretni. Mert ha egyszer megszerettelek, már nem tehetsz semmit és én sem tehetek. Nincs ellenszer, nincs ami elmulasztja. A legrosszabb, ami történhet, hogy hiányzol, amikor éppen – vagy már – nem vagy itt. De én akkor is szeretlek.
Ha te is erre vágysz, ha szeretnél szeretni és szeretve lenni, akkor keress meg! Én is keresni foglak.
Ez már akár egy hirdetés szövege is lehetne, csak tágabb körben kellene publikálnom, mint a világháló 😉
Ez itt a megszokott állomás, az ismerős arcokkal. Talán az új helyen több szerencsém lesz…
Páran nem értik, hogy vagyok képes pénzt adni egy beszélgetésért. Már rég nem terápiás céllal járok Györgyihez. Egyszerűen szükségem van arra, hogy valaki meghallgasson. Az ő reakcióiból úgy vélem, szivesen találkozik velem, minden alkalommal 1 héten belül talál is erre alkalmat, meghallgat, a véleményét úgy tudja megfogalmazni, hogy azzal nem bánt, nem minősít. Igen, szerintem is rosszul hangzik, hogy fizetnem kell azért, hogy valakivel beszélhessek. Sajnálom, hogy időnként nincs más alternatíva. Van úgy, hogy pénz hiányában ez a lehetőség sem elérhető. Akkor maradnak a filmek, játékok, könyvek és a végeláthatatlan elmélkedések önmagammal a miértekről és hogyanokról…
