Ez is csak egy nap. Lehetne ugyanolyan, mint a többi. De nem az. Nekem nem.
Megint őszinte vagyok. Pont úgy, mint 3 hete….
Egész életünkben azt próbálják elhitetni velünk, azt nevelik belénk, arról szólnak a dalok, hogy minden évben van egy nap, ami a Tiéd, ami rólad szól. Amikor teljesülnek a kívánságaid, amikor mindenki feléd fordul, amikor Te vagy a középpontban. Ez a nap fontosabb, több, mint bármelyik másik. Elhisszük ezt. Annyira mélyen sulykolják belénk, hogy még akkor is különös dolgokat várunk, amikor felnőtt fejjel már rég tudjuk, hogy semmi különleges nem történik ezen a napon. Legalábbis ezt várja az, aki olyan buta és naív, mint én…
Igazából semmire sem számítok, semmit sem várok, ezt igyekszem erősíteni magamban, de a hosszú évek során gyűjtött tapasztalatok a nap folyamán újra és újra eltérítenek a valóságtól… Ezek hatására azon veszem észre magam, hogy vágyaim vannak, elképzeléseim arról, hogy mit szeretnék, hogyan képzelném ezt a napot. Várok bizonyos történésekre. Hogy ezek elvárások -e? Nem tudom. Nem várom. Nem várom el. Nem neheztelek senkire és semmire, ha nem történik meg. Csak szeretném. Az vajon ugyanaz?
Tavaly, ezen a napon a munkahelyemre beérve rengeteg mosolygós lufi fogadott, az asztal közepén pedig egy szépen becsomagolt ajándék várt. Talán valami ilyesmire vágyom. Nem nagy dologra. Meglepetésre. Egy kis apróságra, ami nagyon sokat jelent nekem.
Nem szabad várni. Mert ha nem valósul meg, akkor a következmény: csalódás. Az nem jó.
Ez is csak egy nap. Bárcsak tudnám valahogy tudatosítani magamban, hogy nem más ez sem, mint a többi. Bárcsak ne is létezne. Könnyebb lenne úgy.
Én annyira igyekeztem. Magammal törődni. Megvoltak a tervek, A és B. Felcuccoltam, elindultam. De nem úgy alakult az egész, ahogyan terveztem. Hiába volt nem kevésbé kedvező számomra a program, mint amit kigondoltam, összezavart a változás. Talán azért, mert túlságosan rákészültem. Túl tökéleteset akartam, túlgondoltam.
Csak el kellett volna felejtenem, hogy ma milyen nap van. De hogy tehetném, amikor kora reggeltől jönnek a köszöntések a különböző csatornákon? Este, mikor leülök a gép elé még a google és engem ünnepel. Minden és mindenki emlékeztet rá, hogy ez az én napom. De akkor miért érzem magam rosszul? Annyi barát, ismerős írt, hívott, jelentkezett. Gondoltak rám. Mégis egyedül voltam. Én úgy éreztem, úgy éltem meg. Ez nyilvánvalóan az én hibám, a probléma énbennem van.
Nem más ez a nap. Nem jobb és nem is rosszabb, mint a tegnap vagy a holnap. Ez is csak egy ma. Valaki meghalt, valaki megszületett. Valakit szerencse ért, valakit balszerencse. Annyi információ tódul be a lelkembe, köztük annyi szomorúság is, hogy nem értem, hogy miért történik ez ma. Hogy történhetik éppen ma? Amire vágyom, hogy elmondhassam. Hogy kiönthessem a lelkem, hogy aztán jobb legyen. Könnyebb. Nem szeretném magammal vinni a holnapba. De kinek mondjam el? Ki az akinek elmondhatom? Kit terhelhetek?
Senkit sem akarok.
Nem akartam panaszkodni. Csak szerettem volna megosztani veled, kedves Olvasó, mindazt ami bennem felgyülemlett a mai napon.
Nemsokára vége a napnak és akkor megint minden olyan lesz, mint máskor. Könnyű és megszokott. Elvárások nélküli. Amikor csak örülök a jónak, de talán nem vágyom még többre. Amikor helye van a napban a rossznak is.
Minden jót kívánok Nektek! Nektek, akik olvassátok és azoknak is akik nem. Minden napra.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: