Azt hiszitek, hogy képes vagyok rá? Azt hiszitek, hogy meg tudom csinálni? Elintézem? Megoldom? Véghez viszem? Ti, ott fenn! Tényleg azt hiszitek?
Nagy lendülettel indul ez az év. Talán elérkezett a nagy változások ideje. Eljött a pillanat, hogy elkezdjem a saját életemet élni.
A dolgok alakulása talán az én javamat szolgálja. Biztosan mehetne könnyebben is, csak valami megakadályozza. Hiányzik a hit. Az önbizalom. Nem tudom elhinni, hogy képes vagyok rá. Csak remélem. Lehet, hogy az nem elég…
Igazán nem panaszkodhatok, tulajdonképpen minden rendben van. Ha ennél többre, jobbra vágyom, tennem kell érte. Az akarat megvan, de mire elég, ha nincs elég bátorság. Ha van elég bátorság, lesz -e elég kitartás?
Csak kis lépések…. tudom. Apránként kell az életemet felépíteni. Az esélyt megkaptam, a lehetőség adott, rajtam múlik, hogy mit kezdek vele.
Csak azok a hibás berögződések ne lennének, amik visszahúznak (POC POD). Ha hagyom. Ez is tőlem függ.
Kedves Boszi barátnőm olyannyiszor rávilágitott már az egyik alapvető problémára az életvezetésemet illetően: állandóan a kifogásokat gyártom. Be kellett látnom, hogy igaza van. Ez tényleg így van. Most már igyekszem odafigyelni erre és gyorsan elhesegetem a visszatartó gondolataimat. Azt hiszem nincsenek olyan földöntúli, kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan vágyaim, aminek a megteremtésére ne lennék képes. Egyszerűen csak hinni kell és szépen haladni előre. Passo dopo passo.
Milyen könnyűnek tűnik ez így leírva, igaz?
Vannak pillanatok amikor így is érzem. Menni fog. Minden sínen van. A körülmények szerencsés alakulásának köszönhetően sok segítséget kapok.
De vannak nehezebb napok. Pillanatok amikor úgy érzem, hogy belehalok a magányba. Amikor annyira vágyom az érintésre, ölelésre, törődésre, szeretetre, hogy a könnyem is kicsordul belé… Ilyenkor reménytelennek, kilátástalannak látom a jövőt. Magamat pedig erőtlennek, fásultnak érzem. Ez az igazság. Nehéz egyedül. Szeretnék valakié lenni…
Szeretek olvasni, időm is van rá mostanában. A könyvek segítenek átvészelni ezeket a nehéz időszakokat. Azt hiszem a könyvek lassan leszoktatnak a filmekről. Ég és föld. Mintha egy gyönyörű, színes, illatos virágos mezőn futnál keresztül, ahol szivárványszárnyú pillangók szállnak körülötted, szemben egy salakos futópályával, ami sokkal de sokkal ingerszegényebb. Futás-futás, de nem mindegy, hogy az ember milyen környezetben teszi meg ugyanazt a távolságot… A legérdekesebb filmek a fejünkben születnek 🙂
Szeretnék egy társat az olvasáshoz. Kinek érezhetem a teste melegét a takaró alatt. Aki úgy érzi, bár különböző könyvet tartunk a kezünkben, mégis közös az élmény.
Ugye, hogy ez nem olyan elérhetetlen álom? 🙂