Nem ismerem a születése körülményeit, de úgy képzelem, hasonlóan zajlott le, mint egy embernél. Víz, hangok, fények, szűk tér, aztán egyszercsak csend és békesség. És ott volt Ő. Vagy AZ. Nem is tudom minek nevezzem. Hiszen nincs neve. Egyelőre. Jellemzői vannak, mint bárminek ezen a Földön: méretei, színe és egyéb fizikai tulajdonságai. Hogy van -e otthona? Igen, természetesen van. Ha felületesen szemléljük, majdnem olyan életet él, mint bármelyikünk. Érzékeli a nappalok-éjjelek váltakozását, az időjárás mellékhatásait, ismeri a koszos és a tiszta fogalmát. Időnként nagy a mozgás körülötte, de vannak olyan időszakok is, mikor hosszú órákon át magányosan tölti idejét. Hogy aludni szokott -e, nem tudom. Hely- és helyzetváltoztatásra is képtelen emberi segítség nélkül, így talán nincs sok szüksége pihenésre.
Én körülbelül egy éve ismertem meg, előttem költözött be a lakásba. Hogy pontosan mikor történt, azt nem tudom. Nem sokat tudok korábbi életéről.
Eleinte nem vettem tudomást a létezéséről. Idő kellett, hogy megismerjem. Tudod, ő is egy olyan fajta lény, akit talán észre sem veszel, ha csak úgy nézed. Látni kell. Alaposan szemügyre venni, mint a botsáskát a testével azonos színű növény szárán. Ha türelmes vagy és elég sokáig nézed figyelmesen, akkor egyszercsak meglátod. Attól a pillanattól kezdve pedig már látni fogod. Mindig. Mert már tudod, hogy mit keresel és tudod, hogy ott van. Ott van és többé már nem rejtőzhet előled. Mert ezentúl ami másoknak csak egy darab ágacska, neked egy bottestű kis élőlény.
Attól a perctől fogva, hogy először megláttam őt, egyedi lett számomra sok hasonló társa között. Pontosan úgy, mint a kis herceg számára a rózsája. Már nem tudom nem észrevenni. Hiszen ott van és látható. Az én botsáskám. Az én rózsám. Az én kövem.
