Olyan ritkán érzem a harmóniát, amit azon az estén…
Meleg lakás, meleg étel az asztalon, a gyerekek egészségesen mellettem… együtt vagyunk. Ebben a percben úgy érzem, minden rendben van. Nyugodt vagyok és elégedett. Együtt nézünk sorozatot este, nasizunk, nevetünk a poénokon. Együtt alszunk, hárman. Bár már számtalanszor elhatároztam, hogy külön szobába teszem őket, de sokszor gyenge vagyok hozzá. Szeretek a közelükben lenni. Most is úgy alszanak el, hogy közöttük fekszem és hozzám bújnak. Éppen csak, hogy álomba merülnek mikor hirtelen furcsa zajra riadok. Megijeszt. Mintha egy gépet kapcsoltak volna valahol a közelünkben. Arra gondolok, hogy biztos a felettünk lakó. Bosszankodok, hogy ilyen késő este miért hangoskodnak még, várom, hogy megszűnjön végre ez kellemetlen zúgás. Telnek a percek, de csak nem következik be a várva várt csend. Kezdenek rossz gondolataim lenni. Mi történhetett? Mi lehet ez és honnan jön? Mit tegyek? Maradjak a fiúk mellett, vagy derítsem ki mi lehet ez? Félek.
Végül is úgy döntök, hogy utána járok a dolognak. Körbejárom a lakást, hogy beazonosítsam honnan jön a hang. A stang felől erősebben hallom. Mintha lentről jönne. Az ablakon is kinézek, hátha látok valamit. Gőzt látok felszállni az éjszaka sötétjében.
Felöltözök, lemegyek. A lépcsőházban már biztosan tudom, hogy a tárolóból jön a zúgás. Benyitok a folyósóra, a szeméttároló ajtaján keresztül hallom, hogy zubog bent a víz. Kinyitom a kulccsal, óvatosan nyitok be, de nagyon sötét van, érzem a kezemre permetként szálló vizet. Nem merek villanyt kapcsolni, nehogy megcsapjon az áram. Visszamegyek a lakásba. Nagyon félek, már-már pánikolok. Kinek szólhatnék? A szomszédnak? A vízműveknek? Mit kell ilyenkor csinálni? Csak a fiúknak ne legyen bajuk… Félek, hogy el fog menni az áram, a víz rövidzárlatot okoz. Csak Kálmit hívhatom. De ugyanmár! Kétgyerekes felnőtt nő vagyok, nem igaz, hogy nem tudom egyedül megoldani. Fél 11 van. A szomszédhoz csak nem csengetek be. A sírás kerülget. A zubogás nem szűnik, a gőz száll az ablak előtt…
Azt mondta, hogy bármikor hívhatom. Többször is mondta. De azt is tudom, hogy nem akar velem beszélni. Végül is felhívom. Pár mondatot beszélünk, azt tanácsolja, hogy hívjam fel a vízműveket. Nincs kiragasztva semmilyen telefonszám a lépcsőházban. Keresek az interneten elérhetőséget. Hosszas menüben való barangolás után végre sikerül valakivel beszélnem. Azt mondja nem rájuk tartozik. Hívjam a közös képviselőt. Azt a számot nem veszik fel.
Fogom a kulcsomat, lemegyek újra. Biciklilámpával a kezemben lépek ki az utcára. A tároló ajtaja az utca felől tárva-nyitva áll. Pedig mindig zárva szokott lenni. Világítok a lámpával, de sötét van és a párafüggönytől semmit nem látni. Beljebb merészkedek, óvatosan lépkedek előre a vízben. Ahogy beljebb jutok már látom, hogy a melegvíz csap van teljesen nyitva, abból zubog a víz és folyik ki a mosdótálból. Elzárom. Hirtelen csend lesz. Végre. Egy pillanatra megkönnyebbülök. De aztán tovább jár az agyam. Megpróbálom újra kinyitni a csapot, csak nagyon lassan, mert feltételezem, hogy rossz. De semmi baja. Tökéletesen működik, tudom nyitni-zárni. Akkor miért folyt? Miért volt teljesen nyitva? Valaki kinyitotta. De miért hagyta úgy? Miért van kitárva az ajtó? Ki tesz ilyet és miért? Mi célból? Nem találok racionális választ. Talán nem is ember tette. Nem élő ember. Eszembe jutnak a Dunavarsányban történtek… a furcsa szagú rongy a kukában, az égve maradt gázrózsa és világítás, a rejtélyes lábnyomok a teraszon. Hát visszatért?
Visszamegyek a lakásba. A fiúk nyugodtan alszanak. Milyen hülye vagyok! Ügyeletet akartam hívni csőtörés miatt, pedig csak egy csap volt nyitva. Gyáva vagyok és gyámoltalan. Egy idióta. És félénk. Ennyi elég, hogy kétségbe essek.
Félek a szellemtől. Nem alakulnak jól a dolgaink ebben a lakásban….
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: