mindegyhogy, csak nehogy sehogy..

Elmondom hát mindenkinek…

A minap megkérdezte tőlem egy ismerősöm, hogy számomra mi a legfontosabb az életben. A válaszom ez volt: a biztonságérzet. Szeretném tudni, hogy a gyermekeim holnap is ugyanolyan egészségesek lesznek, mint ebben a percben. Fontos, hogy az apjuk és én is ugyanolyan egészségesek legyünk, mert ha velünk történne valami, akkor mi lenne velük? Szeretném tudni, hogy a következő estét is nyugodtan tölthetjük el a meleg otthonunkban, biztonságban. Szeretném tudni, hogy nem robban ki háború, hogy nem dől ránk a ház , nem ér baleset és nem derül fény bármelyikünknél is súlyos betegségre. Nem akarok félni a rossztól. Nem akarok több 1987.június 1-ét, 2006. augusztus elejét, sem pedig 2011 februárt. Nem akarok több halálesetet, intenzív osztályt, magas vércukrot, utolsó ölelést, megszámlált napokat, elveszített szerelmet és elveszített barátságokat. Szeretném tudni, hogy nem lesz több olyan pillanat az életemben, amikor egy szempillantás alatt megváltozik minden, mert bekövetkezik valami visszafordíthatatlan. Valami, ami nehéz, ami fáj.
Tudom, hogy lehetetlent kívánok. Mindig, minden változik. Próbálok jó dolgokra koncentrálni, feltöltekezni azokból a pillanatokból, emlékekből amelyek örömet okoznak. Megtanulni elfogadni az elfogadhatatlant. Sok napot színezni vidám színekkel a naptárban és csak keveset szürkére.
Tervek. Szándék. Megvalósítás. Képes vagyok rá.
De a valóság, itt és most: egy emlékkép a pillanatról, mikor tegnap este megöleltem a fiúkat elalvás előtt, hosszasan, hogy jó mélyen rögződjön.
Egy kérdést dob fel újra és újra az elmém: hányszor lesz még erre módom?       
Ez foglalkoztat, mikor egyedül ülve a hirtelen megüresedett, csendes lakásban a gondolatok, félelmek szabad utat kapnak és kitörve belőlem elárasztják a teret. Nincs biztonság. Félelem van. 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!