Vajon mi járhatott nem annyira nagyra becsült főnököm fejében, mikor pár nappal ezelőtt, a műhely falára általam kiragasztott idézeteket olvasgatta? Van olyan szöveg is ott, ami az odatévedt olvasónak így, önmagában nem mond semmit, de nekem eszembe juttatja azt az elgondolkodtató kis történetet, amiből idéztem.
A sárga színű, szöveggel ellátott papírok között látható egy kép is. Egy ceruzarajz, két csigáról. Az egyik kék szemű, pisze orrú, szivárványszínű házzal, a másik barna szemű, az ő házikója is színes, de nem annyira mint kis barátjáé.
Csak vártam, hogyan reagál majd a látottakra a kedves főnök úr, de nem szólt semmit és azóta sem adta ki utasításba, hogy a helyiséget meg kell tisztítani a “felesleges” dolgoktól….
Ennek én igazán örülök, mert sokat jelentenek nekem azok a sorok, a rajzról nem is beszélve…
Sok időt töltök abban a szobában, leginkább egyedül. A sokezredik reluxa lefűzése már nem igényel nagy odafigyelést, így gyakran előfordul, hogy annyira elmélyedek a gondolataimban, hogy nem is látom a fehér falra óriási betűkkel kiírt mottót. Pedig Bius igazán tett róla, hogy feltűnő legyen. De a fejemben lévő kép kitakarja azt a fontos szót és én rendszerint azon kapom magam, hogy már megint feltételes módú forgatókönyveket írok a múlt történéseiből. Mikor pedig feleszmélek, fájdalmas élmény rádöbbenni, hogy a sok “ha” meg “lenne” bizony csak az én elmém szüleménye és az égvilágon semmi köze a valósághoz. Pedig ott van a bűvös szó. Ott van ebben a percben is nagy, vastag, fekete betűkkel írva: MOST. A jelen pillanatra kell koncentrálnom és észrevenni a mostban a jót. Ha meg mindenképpen ábrándozásra és múltbéli emlékek felidézésére adom a fejem, legalább hallgassak a jó öreg Lola tündérre és a szépre emlékezzek. Az esetek többségében az elmélet ismerete sajnos nem jelenti egyben a gyakorlatban való alkalmazás képességét is. Tudom, hogy mit kell tenni és bár egy ideje igyekszem elkerülni azt a bizonyos tengert, néha eltévelyedek és belegázolok. De a víz kellemetlenül hideg és én már nem kívánkozok beljebb menni és megmártózni. Inkább keresnék egy napsütötte területet a homokos parton, csak hát mostanában elég sok a felhő az égen… De nem adom fel. Tudom, hogy a felhők felett ott van valahol a Napocska, ami fényt és meleget ad. Hiszen a felhők nem terjednek a végtelenségig, meg aztán ahogy jöttek ugyanúgy el is tűnhetnek… Tudom, milyen az amikor meleg van és világos. Erre akarok emlékezni. Ezt keresem.
“…a jó emlékeket vésd márványba.”
