mindegyhogy, csak nehogy sehogy..

Már egy jó ideje vergődöm az ágyban, nem tudok elaludni. Küzdök. Magammal. Sorra jönnek a negatív gondolatok, friss emlékek. Sírok. De nem sokáig. Tudom, hogy minden csak az én fejemben történik. A gondolataim okozzák az érzelmeimet. Hiszen éjszaka van. Magam vagyok a szobában. Nincs itt más. Csak én magammal. Nem akarom rosszul érezni magam.

Vannak kérdéseim, amire nem tudom a válaszokat. Pedig szeretném ismerni a miérteket. De talán nem is fontosak a válaszok. Ha jobban belegondolok, rá kell jönnöm, hogy semmin sem változtatna, ha tudnám, hogy miért történnek úgy a dolgok,  ahogyan történnek. Az életben a valódi biztonság nem más, mint az élet bizonytalanságának élvezete. Ezt kell megérteni és megtanulni. Soha nem tudhatod mit hoz a holnap. Néha jót hoz, néha rosszat. Vannak olyan váratlanul bekövetkező események, fordulatok, aminek nem örülünk. Ilyenkor lehet, hogy kétségbe esünk, bosszankodunk, mérgesek vagy szomorúak leszünk, rossz érzések lesznek úrrá rajtunk. De érdemes sokáig őrlődni? Mire jó az? Kinek jó? Ha tudunk még változtatni a helyzeten, akkor fordítsuk a megoldásra az energiánkat. Ha pedig nincs befolyásunk az eseményekre, akkor jobb, ha minél előbb túltesszük magunkat rajta és elfogadjuk, hogy ez van. Egyszerűen nincs értelme annak, hogy megkeserítsük az életünket azzal, hogy elnyújtjuk a szenvedésünket. Az idő minden sebet begyógyít. Persze, ez így van. De én döntök arról, hogy mennyi időt hagyok magamnak arra, hogy rosszul érezzem magam. Puszta logika az egész. Józan ész kérdése. Egy egyszerű választás az egész: rosszul akarom magam érezni vagy jól? A döntés az én kezemben, illetve fejemben van. Jól hangzik, igaz, kedves Olvasó? Csakhogy van egy aprócska kis bökkenő ebben a rendszerben. Van még egy komponens, amit úgy hívunk, hogy érzelem. Az érzéseink annyira erősek tudnak lenni, hogy az észnek esélye sincs mégcsak gondolkozni sem azon, hogy mit kéne és lehetne tenni. Szépen elmerülünk az önsajnálat tengerében és mikor az ember fuldoklik és az életben maradásért küzd nincs esélye lehiggadni és kiutat találni ebből az állapotból. Ha már idáig jutottál nagyon nehéz fordítani a helyzeteden. A megoldást abban látom, hogy nem hagyjuk, hogy magukkal ragadjanak azok a fránya gondolatok. Elejébe kell menni a dolgoknak. Hogy is szólt az a bizonyos frázis: A GONDOLATAID OKOZZÁK AZ ÉRZELMEIDET. Tudom, hogy pillanatok alatt képes vagyok baromi rossz állapotba hozni magam néhány rossz gondolattal. Ha ez működik, márpedig működik, számos eset bizonyítja, akkor miért ne működhetne az ellenkezője is? Rossz gondolat-》rossz hangulat, jó gondolat -》jó hangulat. Ennyi. Fejben dől el. Az én fejemben. A gondolataim az enyémek. Az én fejemben születnek. Igaz, hogy a külső hatások következményeként keletkeznek, de hogy mit akarok belelátni egy adott szituációba, az csakis rajtam múlik. Valamiért a rosszat akarjuk erősíteni. Sokszor     olyan szövevényes elméleteket tudunk gyártani arról, hogy mi miért történik vagy éppen nem történik egy jelentéktelen kis esemény hatására, amitől aztán iszonyú rosszul tudjuk magunkat érezni. Aztán később, mikor már jó sokat szenvedtünk a fejünkből kipattant sztorink miatt, kiderül, hogy semmi köze nincs a valósághoz és a gyötrődésünk teljesen felesleges volt.  Biztosan veled is történt már ilyen,  igaz?

Tudom, hogy képes vagyok jóra fordítani a rossz gondolatokat. Sőt, felül tudom írni azt a rossz beidegződést ami eleve negatív gondolatokat gyárt. Hiszen ha már úgy is én találom ki a történetet a szituáció megmagyarázására, akkor miért ne legyen belőle vidám mese, szomorú dráma helyett? A jót akarom látni és erősíteni mindenben. A rossznak nem engedek teret. Elhatározom. Észben tartom és gyakorlom. Hülyének fognak nézni. De mit számít? Én boldog leszek. 🙂 Ez a terv.

Köszi, boszi! Látod, megint segítettél!  ; )

Szeretnék veled beszélgetni. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lenne, ha itt lennél. Azt szeretném, ha mindent meg tudnánk beszélni. Még olyan kicsi voltam, amikor elmentél, nem emlékszem, hogy beszélgettünk -e és ha igen,  akkor miről.  Tudod, anyuval nem tudok beszélgetni, nem értjük meg egymást. Akkora a keserűség benne és én nem tudom, hogy miért. Ellenséges, irigy és mindenben a rosszat akarja látni. Közben meg azt is érzem, hogy nagyon bizonytalan. Pár hete láttalak titeket fiatalon, még a születésem előtt. Te is ott voltál, de anyut jobban éreztem. Van egy barátnőm, Bius, már sok-sok évvel ezelőtt is kapcsolatban voltam vele,  igaz akkor még csak közvetett módon. Egy éve megint összehozott minket az élet, most már személyesen is megismerhettük egymást. Az ő segítségével elkezdtem változni. Soha nem akartam olyan lenni, mint anyu. Sem mint ember, sem mint anya. Most talán képes is vagyok tenni ezért. Nem tudom, hogy miért, de eddig valahogy nem alakultak jól a kapcsolataim. Olyan szeretnék lenni, mint Te. Mindenkinek segítettél, mindenki számíthatott rád. Mindent meg tudtál oldani. Erős voltál és szeretetreméltó. Téged mindenki szeretett. Én is nagyon szerettelek. Sajnálom,  hogy nem tudtunk elbúcsúzni rendesen, de nem tudtam akkor, hogy ilyen sokáig nem fogunk találkozni. De nem is erről szeretnék most beszélni. Ha itt lennél,  mesélnék neked az életemről. A gyerekekről,  az unokáidról. Sajnálom hogy soha nem volt nagypapájuk.  Tudom,  hogy Te a hátadon lovagoltatnád őket. Sokat játszanátok. Ha itt lennél akkor anyu is más lenne. Minden más lenne. De ne aggódj, boldogulunk. Kriszti is jól van. Nagyon örülök,  hogy van egy testvérem. Köszönöm nektek, hogy megadtátok ezt nekünk. Tudom, hogy kiskorunkban sokat marakodtunk, de azért sokat játszottunk is együtt. Most pedig mindig ott vagyunk egymásnak.
Tudod,  mióta nem vagy velünk már nem jár össze a család úgy, mint régen. A kötelékek meglazultak, vagy elszakadtak. Mindenki éli a maga életét. Pedig nem kéne így lennie. Most valahogy mindenki egyedül akar boldogulni. Szeretném érezni a valahová tartozás érzését,  de nem tudom. Az én családom is szétszakadt. Tudod,  volt egy nagy szerelem az életemben. Szeretnék beszélni neked róla. Hogy milyen jó volt és mennyire szerettük egymást Hajnival. Hogy még soha senki nem szeretett úgy engem, mint ő. Olyan szerelem volt, amiről azt hisszük, hogy csak a filmekben létezik. De velünk megtörtént! Igazából. De elrontottam. Nagyobb volt a félelem bennem és a megfelelni vágyás. Szeretném, ha meghallgatnál és elmondanád, hogy mit gondolsz.
Szeretném, ha mindent elmesélhetnék neked. Bius a múltkor az apukájával metrózott és elképzeltem milyen lenne,  ha a helyében lehetnék. Tudod hogy van ez, ami természetes és megadatik azt nem becsüljük. Csak amikor már nincs, akkor érezzük mekkora jelentősége volt.
Szeretnék veled zenét hallgatni. Nem Boney M- et, meg ilyesmit, hanem új zenéket, ami most divatos. Tudom, hogy lenne olyan ami tetszene neked is. Sokféle zenét hallgattunk régen.
Milyen sokat játszottatok velünk, emlékszel? Ilyen szülő szeretnék lenni én is.
Szerettem volna átmenni anyuhoz tegnapelőtt, hogy megnézzük együtt a régi, családi fotókat. De nem akarta. Azt mondta:”ne gyertek”. Tudod, mióta Bius utaztatott, hiányzik anyu. Talán szeretném bepótolni mindazt, ami kimaradt az életemből. A pszichológus azt mondja, hogy érzelmileg kisgyerek szintjén ragadtam. Anyai szeretetre vágyom. Te megöleltél, mikor gyerek voltam. Így emlékszem. Fel is vettél. Anyu nem akart hozzám érni. Szeretném,  ha beszélnél nekem arról, hogy hogyan viszonyult anyu hozzám, mikor kicsi voltam. Talán akkor helyére kerülnének a dolgok. Az jutott most eszembe, hogy anyu bántott téged. Sokszor.  Szavakkal. Szidott. Sajnálom, hogy nem védtelek meg. Csak hallgattam. Ő volt a főnök,  egyikünk sem mert szembeszállni vele. Györgyi (a pszichológus) azt mondja, hogy Ábi mögé bújok. Ábel úgy érzi. Ez nekem rosszul esik. Ha ezt mondja biztosan így van, de nem akarom hogy ez legyen. Nekem kell megvédenem őt. Én vagyok az anyja.
Tudod,  most húsvét hétfő délután  van és a fiúk még nem jöttek el,  hogy meglocsoljanak. De biztosan jönnek majd, később. Remélem, hogy minden rendben van velük. Megint ez az aggódás. Ugye minden rendben van? Ha itt lennél, megengednéd, hogy megöleljelek, apu?
Az utazásomat még senkinek sem tudtam elmesélni. Jó volt utazni. Olyan nyugodt voltam utána. Látszólag talán nem változott semmi. De mikor valami történik, amit érintettünk akkor és kimondtam, hogy visszavonom a döntésemet, amit régen hoztam, az ilyenkor mindig bevillan. Elgondolkodtat és sokszor felülértékelem az eredeti hozzáállásomat, gondolatomat.
Bius nagyon sokat segít nekem. De nem tudom neki meghálálni. Tudod, ő nem az az érzelgős típus, inkább tartózkodó. De én így szeretem őt. Vele tudok beszélgetni. Ő az aki tud segíteni. Nagyon sokat akar adni és ad is, de nem fogad el semmit. Nem tudom, hogy hálálhatnám meg neki mindazt, amit tőle kaptam. Sokszor olyan bölcs, de néha összevissza beszél és nem tudok eligazodni rajta. De majd rendezzük a dolgainkat. Megoldjuk.
Most lakást fogok venni. Jó lenne, ha ott lennél velem, mikor az ezzel kapcsolatos ügyeket intézem. Biztonságot jelentene számomra, hogy nem vagyok egyedül. Anyu még tanúnak sem akar eljönni. De nem haragszom rá, már megbocsátottam neki, tudod, az utazáson történt ez is…
Most felolvasom neked hangosan is amit írtam, aztán mennem kell.
Jó volt a közeledben lenni, itt ülni melletted. Tudod, az írás a táblán semmit sem kopott az évek során, még mindig gyönyörű aranyszínűek a betűk…
Köszönöm, hogy meghallgattál. Talán többször kéne kijönnöm ide, hogy beszélgessünk. Jó lenne…
Szia, apu.

Kiválasztottad a hajót,  amivel utazni szeretnél. Felszálltál rá. Az út nagyon hosszú. De te már rajta vagy azon a hajón,  tudod hogy hová tartasz és tudod,  hogy ezt akarod. Haladsz valamilyen tempóban,  hol gyorsabban,  hol lassabban,  de biztosan a cél fele. Van, hogy süt  a nap, van hogy csendesen esik az eső. Néha szivárványt is láthatsz és néha bizony vihar tombol és vadul dobálják a hajót a hullámok. Időnként talán úgy érzed, hogy egy helyben rostokolsz. Aztán hirtelen feltámad a szél és továbbrepít a jó irányba. Duzzadnak a vitorlák és talán hamarabb érsz a következő kikötőbe. Hogy honnan jött a fuvallat és miért? Nem fontos. Filózhatsz rajta. Gondolkozhatsz a miérteken. Talán a vonzás törvénye miatt történnek a dolgok úgy, ahogy történnek. Mindegy, hogy mit gondolsz. Akárhogyan is vélekedsz,  a szél jön és jó irányba kezd fújni. Ezt hozta neked az élet.  Fogadd el. Ne akard megállítani. Miért tennéd? Hiszen arra visz, amerre menni szeretnél.  Csak fogadd el a jót is úgy, ahogy a rosszat és örülj neki.  Állj ki a hajóorrba és élvezd ahogy süvít az arcodba a szél és a vízpermet benedvesíti a hajadat. Tudod jól,  hogy nem történnek véletlenül a dolgok. Ennek így kellett lennie. Van értelme azon agyalni,  hogy a szélnek ezt miért jó? Hogy miért fúj?  Miért pont a te hajódat és miért jó irányba? Ez a szél dolga,  az ő ügye,  az ő döntése.  De az út a Te utad.
Bölcs barátnőm azt mondaná: Ha a szél nem akarna fújni, nem fújna. Ha elkezdenék neki arról beszélni, hogy a szél miatt gyorsabban haladok a célom felé és nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel, akkor megkérdezné: most panaszkodsz vagy dicsekszel? Ezen elgondolkoznék.  Mert ő mindig tudja,  hogy mit kell mondani. És én hiszek neki és bízom benne. Elgondolkoznék ezen a kérdésen és bizony be kéne látnom, hogy csak én gyártom a problémát magamnak,  pedig nincs. Hiszen valami jó történik velem,  nincs min agyalni. Egyszerűen csak örülnöm kell és kész. Igaza van.  Mi értelme túlbonyolítani a dolgot. Talán attól is tartanék,  hogy a jót majd rossz követi. Hogy ára van a jónak. Ő azt mondaná: Ha így állsz hozzá, így is lesz. Miért akarsz rosszra koncentrálni, mikor jó történik veled? Ezt kérdezné ő.
Ki tudja mit hoz az élet? A szél nem akar és nem vár viszonzást.  Azért fúj mert jólesik neki. Mert ez teszi boldoggá.
Hagyjuk, hagy fújjon hát kedvére! Csak fogadjuk el és örüljünk ha jó irányba visz minket.