Péntek délután. Sok lecke. Tanulás. Zongora. Már ketten gyakorolnak. Dáviddal ülünk a hangszer előtt. Versikét mond, számol az ujján, repkednek a mollok, dúrok, ciszek, fiszek, aiszok, bék a szájából, koncentrál, gondolkozik, számol. Aztán leüt három billenytűt és boldog, sikerélménnyel fűszerezett mosollyal az arcán mondja, ez a D moll. Aztán egy másikat számol ki, újabb hármashangzat, az is gyönyörűen szól. Élvezi a tudását és használja. Büszkeséget érzek és elégedettséget. A kisfiam boldog.
Kálmi hazaér. Szúrkálódás. Kiszolgáltatottság. Pénz, hatalom. Feszültség. Indulok.
Autó, sírás. Elkeseredettség. Kinek szóljak, kit hívjak? Kinek sírjak? Kire zúdítsam…. Vezetek…abból a bizonyos ablakból fény szűrödik… továbbhaladok. Este, az utca fényei, forgalom, könnyek. Hová tartok? Nem akarok hazamenni. Visszafordulok.
Parkoló.. szembejövő autók fényszórói…ház….emelet….erkély…világosság. Jó a közeledben lenni. Csend, nyugalom, zene.
Nyílik az erkélyajtó. Két alak körvonalai…persze, hogy tudom, melyikük vagy Te. Hiszen ismerem minden mozdulatodat. Csak a mozdulataidat látom, egy fekete sziluettet. Szeretem azt a sötét alakot ott, a lámpa fényében. Az összefogott hajadat, a gyönyörű formáidat, a gesztusaidat. Volt idő, mikor én is ott voltam azon az erkélyen, melletted és beszélgettünk, amíg dohányoztál.
Csak pár percig láthatlak. Még maradok. Hogy a közelemben tudhassalak. Talán nem bánod. Hiszen nem is tudod, hogy itt vagyok, ilyen közel hozzád.
Ma a mániás depresszióról beszélgettünk meg a tudathasadásról. Bius viccelődött, hogy talán nem is létezel, csak én találtalak ki magamnak. Csak egy másik személyiségem vagy. Ezen elgondolkodtam. Lehetséges lenne ez? Aztán továbbmentem az elmélkedésben: ha Te csak egy vízió vagy, akkor ő, a “majdnem Te” is lehet, hogy az. Talán csak az én fejemben léteztek, igazából nem is vagytok valós személyek? Ha én tudathasadásban szenvedek, akkor hogyan fogom ezt kideríteni? Vajon megtudom egyszer, mi az igazság?
Valamelyik nap hintáztam a szokott helyen, amikor észrevettem, hogy a mellettem lévő hinta is mozog. Talán mindig mozgott, de nekem eddig nem tűnt fel. Azt gondoltam, hogy Te ülsz benne. A Te szellemed. Biának elmeséltem ezt és mondtam, hogy nem lehettél Te, ő azt mondta, hogy lehettél. Egy darabig csak néztem az üresen lengő hintát, aztán átültem oda. Hogy érezzelek. Azt gondoltam, hogy ha igaz, amit a filmekben láttam és tényleg vannak szellemek és ez tényleg Te vagy, akkor érezni foglak. De nem éreztem semmit. Talán csak képzelődtem. Talán csak egyszerű fizikai magyarázata van a hinta mozgásának. Én mégis azt szerettem volna hinni, hogy Te vagy ott velem. Te voltál, Kedves?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: