Nálam kicsit magasabb. Karcsú. Csinos. Sportosan elegáns. Gyönyörű, okos szemei vannak. Középhosszú haja. Kontaktlencsét használ. Nagyon régi, sötétkeretes szemüvege van, amit csak otthon hord. Hosszú, vékony ujjai vannak. Szeret csokival meglepni. Bringával jár. Érzékeny, gyakran sír. Gyönyörű, amikor mosolyog. Szereti a fiúkat, közvetlen velük. Érdeklődik a spirituális dolgok iránt. Bízik bennem, az összes titkát megosztja velem. Sokszor megölel, megsimogat. Szereti az illatomat én is az övét. Közvetlen velem, nem bánja, ha egy tányérból eszünk, egy pohárból iszunk. Szeret összebújva aludni. Pillanatok alatt álomba tud merülni.
Egy ember, aki majdnem olyan, mint Te. Miért sodort az élet mellém egy másik Hajnit? Aki nagyon hasonlít hozzád és állandóan rád emlékeztet? Itt van velem állandóan, egy majdnem Te és sokat kapok tőle, belőle, de számomra mégis elérhetetlen. Szeretem őt, kapaszkodnék belé, de nem lehet. Munkatárs és barátnő, de ennyi és nem több. Megvan a saját élete, amibe én már nem férek bele. Ez csak fokozza a hiányát. Vagy a Te hiányodat? Ő nem szeret. Nem úgy szeret. Így az én szeretetem nem sokat ér.
Mást szeret. Én meg Téged. Ha kölcsönös a szeretet, akkor hatványozódik az érzés. Megmutatja a sors, milyen lenne gyerekekkel, nővel élni együtt a hétköznapokban. Megmutatja, hogy lássam, mi az a mi hiányzik, mire van szükségem. Mert a dolgok nem történnek véletlenül. Ő a tükör, hogy lássam milyen vagyok én és ő az eszköz, hogy tudjam mire vágyom.
Ez bonyolult, összetett dogog. Nem tudom leírni. Sok minden történt, történik. Főleg vele de talán nem miatta. Talán azért, hogy én tanuljak belőle. Talán miattam kell neki ezeken átmennie. Lehetséges ez?
Olvasgattam ma is cikkeket. Lehet, hogy mégsem vagyok energiavámpír. “Csak” depressziós. Érdekes (már nem is mondom, hogy meglepő vagy véletlen), hogy éppen most ismertem meg egy embert, aki által el kellett gondolkozzam ezen. Hát tényleg igaz ez az egész, hogy minden okkal történik, hogy felsőbb hatalmak irányítják az életünket és feladataink vannak az életben? Annyi egybeesés, összetalálkozás, jel merül fel az életem során mostanában, hogy nem tudom a véletlennek betudni. Persze ezek gondolom korábban is megvoltak, csak nem vettem észre, vagy inkább nem akartam észrevenni.
Még mindig szeretlek. Még nem jött el a mi időnk. Várok. Mást nem tehetek. Tudod, mennyire szerettelek. Tudod milyen volt velem élni. Zsíroskenyeret vacsorázni. Közös ruhatárat használni. A szűk liftben utazni két bringával nagybevásárlás után. A konyhaablakból nézni együtt este az utca és a forgalom fényeit. Kiteregetni a ruhákat. Együtt tévézni és aludni. Az éjszaka csendjében egymás lélegzését hallgatni végtelen biztonságban, békében és nyugalomban. Mert nem voltunk egyedül. Ott voltunk egymásnak. Társak voltunk, boldogok és szerelmesek. Egy pár.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: