Csak két kis bögre. Két fehér bögre. A fiúk talán csak ennyit látnak. Egy aranyos szülinapi ajándék. De én többet látok bennük. Vagy inkább érzek… Meg sem kell kérdeznem, tudom kitől kapták. A kezembe veszem az egyiket. Kézzel festett felirat rajta. Dávid neve, ahogy ő becézi. Végigsimitom az ujjam a bordó festékcsíkok finom domborulatán. Szinte látom az ecsetet a kezében, ahogy készíti. A név mellett piros szivecske. Ujjlenyomatból készült. Az ő ujjának nyoma. Megérintem ott, ahol az ő keze is érintette. Igen, itt van a szeretet, érzem az ujjaimon keresztül. Finoman simogatom a kis szivet és érzem a melegséget, mintha a festék magába gyűjtötte volna azt szeretetet, amivel ő ezeket az ajándékokat készítette. Nagyon szereti a fiúkat.
A másik bögrét is megnézem. Ezen a felirat Ábi. Ugyanaz a festék, ugyanolyan szivecske. Ugyanaz a hatás. Sugárzik a szeretet. Találok még egy kis darabka papírt is, rajta egy Shakespeare idézet: “Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, S akit szeretünk, azt nem feledjük el.” Elolvasom kétszer, háromszor…sokszor.
Gyönyörű ajándékok. Ennél szebbet nem is kaphattak volna tőled a fiúk. Köszönöm, drága Brigi!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: