Van egy édesanya, a megállóban szoktam látni. Feltűnő jelenség, amolyan 21. századi hippi. Mindig nagyon színes ruhákban jár, bőszárú nadrágban, tarka tarisznyával. A kislányát a hátán viszi, kendővel magára kötve. Van egy kisfia is, 4-5 év körüli lehet. Már nagyon sokszor láttam őket, eddig is nagyon szipmatikus volt nekem ez a család, de ma különleges dolog történt. Az anya állt a kicsivel a fedett váró alatt, míg a fiú egy óriási víztócsában játszott, zoknistul, szandálostul bokáig elmerülve. Egyik lábát a másik után csapta bele a vízbe. Látszott rajta, hogy rettentő mód tetszik neki ez a móka. Az emberek megbotránkozva figyelték, de az anyukája mosolygott. Csak néztem a kisfiút, mennyire élvezi, ahogy az esővíz fröcsköl körülötte. Annyira szép volt ez a kép, egy boldog gyermek játszik felszabadultan az édesanyja közelében.
Tudom, hogy én nem ilyen anya vagyok. De vajon miért nem? Hiszen nekik van igazuk. Mi baj lehet? Annyira hideg nincs, hogy megfázzon, a cipő, zokni majd megszárad. Sokkal fontosabb, hogy a fiú megtapasztalhatja a játék örömét. Hogy némi kellemetlenséggel jár ez a játék? Na igen, csuromvizes lábbal kell felszállni a buszra, hazautazni, otthon cipőt szárítani, takarítani, gyereket megmosdatni. Ha a fiúnak nem éri meg, akkor többet nem fog ilyet tenni. De ha mindezek ellenére tetszett neki, akkor az anyának is be kell vállalni az ezzel járó feladatokat, mert gyermekünk vidám arcocskája, boldog, önfeledt kacagása mindenért kárpótol.
Talán legközelebb nem szólok Ábira, ha keresztül akar gázolni egy pocsolyán. Szeretnék én is olyan anya lenni, mint ő ott a megállóban, színes ruhában.
Kedves Brigi, sajnálom, amit a múltkor mondtam, ott az iskola előtt. Neked volt igazad, most már tudom.
Vajon képes leszek arra valaha is, hogy én magam is beugorjak egy óriási víztócsába, nem gondolva a kellemtlenségekre, nem nézve azt, hogy vajon mit gondolnak mások, csak élvezve a pillanat örömét?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: