Alone in the dark

Este 10 elmúlt. Fekszem az ágyban behunyt szemmel és nem tudok aludni. Zakatol az agyam. Pedig pihenni kéne, mert fáradt vagyok és kimerült.
Ma kifejezetten jó napom volt, mégis sírni tudnék. Elpárolgott már minden jókedv. A pozitív történések mellékhatásai valahogy mindig gyorsabban múlnak el, mint a negatívaké.
Annyi minden jár a fejemben, képtelenség lenne írásba foglalni.
Amikor hátra nézek, csak két manócskát látok itt aludni, de hol van az az ember, akihez odabújhatok? Hol van az, aki szeret? Miért vagyok egyedül? Hogy jutottam ide? Hogy voltam képes ennyire elrontani?
Ölelések. Néhány ölelés. Mint amikor a leszokni vágyó szív egy slukkot. Csak egy szippantás, egy pillanat. Gyors kielégülés, hirtelen megkönnyebülés. De utána még rosszabb a nélkülözés. Még nehezebb. Peti pontosan úgy viselkedik, mint általában a férfiak. Durva. Nem fájdalmasan, de zavaróan. Nem tud finom lenni, gyengéd. Sokáig nem. Kedveskedni próbál, talán közelebb akar kerülni, de nagyon rosszul csinálja. Birizgál, nyomorgat. Olyan dolgokat tesz, ami nem kellemes. Ez miért kell? Ezzel mit akar közvetíteni felém? Nem értem a férfiakat. Egy nő ilyet soha nem csinál. Egy nő gyengéd és finom. Ölelni hogy lehet másképpen?
Bátyó feszegeti a határokat és nekem ez nem tetszik. Legyünk csak “tesók”. Én nem akarok többet. Egyetlen pasitól sem. Legyen csak barát. De ő még az sem. Csak egy kolléga, aki élvezi, hogy ölelgethet egy nőt. Én meg kihasználom ezt. Vagy inkább hagyom. Mert a semminél több.
Olyan vagyok, mint egy nyáladzó kiskutya, aki arra vár naphosszat, hogy a gazdi végre simogassa már meg egy kicsit. Aztán mikor végre megtörténik, akkor egy percre megnyugszik, hogy a gazdi mégiscsak szereti őt, de a következő percben már el is kezd hiányozni megint annak a kéznek az érintése. Mert ő mindig érezni akarja. Azt akarja, hogy a gazdi keze állandóan az ő fején nyugodjon, mert ő akkor érzi igazán jól magát. A kis simogatás, csak felkelti a vágyat, emlékeztet arra, hogy milyen jó is az, amiből egy jó ideig megint nem fogunk részesülni. Csak én olyan kutya vagyok, akit ráadásul nem is a gazdi simogat, mert nincs gazdám. Nincs olyan ember aki szeret, akié vagyok.
Szeretnék tartozni valakihez. Szeretnék olyan embert ölelni, akit nem vár otthon más. Aki engem akar. Akinek fontos vagyok. Akinek én vagyok a minden. Tudod, Kedves Olvasó, ha már megtapasztaltad, hogy milyen egy tökéletes párkapcsolat, akkor nem igen akarod lejjebb adni. Csak könnyen lehet, hogy akkor egyedül maradsz…
Nagyon remélem, hogy jól vagy, Kedves. Nem keresel. Nem hívsz. Teljes a passzivítás a részedről. De közben meg ott figyelsz a függöny mögül. Miért? Bárcsak belelátnék a kis fejecskédbe. Én már nem merlek keresni, mert rettegek attól, hogy megint elutasítasz, vagy egyáltalán nem is reagálsz a hívásomra, levelemre. Nem tudom mit tehetnék. Hívj fel ! Vagy írj! Vagy gyere ki elém. Adj bármi jelet. Kérlek. Vagy töröld a blogcímet a gépedről és a fejedből is és ne olvass többet! Éld az életed. Zárj ki. Könnyebb lesz Neked úgy. Légy boldog Drága. Örökké szeretlek.