Csoki, tej, fülhallgató, Havasi. Ennyi elég, hogy gondoltatban visszarepüljek 2,5 évvel ezelőttre, amikor először láttam őt. Nagyon kedves, mosolygós, akkor még kicsit tartózkodó fiatal nő. Csak pár mondatot váltottunk. Utána sokáig nem találkoztunk. Talán akkor kezdtük egymást kicsit megismerni, amikor párszor együtt jöttünk kocsival haza. Még tartottuk a 3 lépés távolságot. A fiúk már akkor is nagyon kedvelték őt. Mindig csodáltam azt a rengeteg energiát, lelkesedést, állandó jókedvet, amivel őt megáldotta az ég. Aztán jött az a nyár. Emlékszem, jöttem haza esténként bringával és azt reméltem, hogy még nem ment haza, itt lesz és tudunk kicsit beszélgetni. Mindig jó vele beszélgetni. Jó társaság nekem.
Tavaly együtt szülinapoztunk. Én nem is gondoltam, hogy ő el fog jönni, de örömmel elfogadta a meghívásunkat és velünk töltötte azt a napot. Jó volt együtt túrázni és olyan édes volt, amikor megkapta a tortáját meg az ajándékot, mert nem számított rá és zavarban volt, de nagyon örült. Amikor kikísértem megölelt. Soha nem fogom elfelejteni azt az ölelést. Talán az a pillanat volt a barátságunk kezdete.
Úgy alakultak a dolgok, hogy az utóbbi időben egyre többet találkozunk, beszélünk, megnyíltam előtte, sokmindent megosztok vele. Ő is sok dolgot elmesél az életéből, de csak egy bizonyos pontig. Talán egyszer majd leomlanak azok a bizonyos falak az ő részéről is.
Nagyon szeretek vele lenni. Jobbak azok a napok, amikor tudom, hogy este találkozunk. Várom ezeket az alkalmakat. Próbálok minél több időt vele tölteni, mert jól érzem magam vele.
Jó, amikor utazunk este együtt a vonaton, felszenvedjük a bringákat a vagonra, aztán leülünk és mindig végigbeszélgetjük az utat. Ott van az a sok ember körülöttünk, csendesen bámulnak maguk elé, de ő még így fáradtan, egy hosszú nap után is olyan lelkesen tud mesélni, hogy jobb kedvre deríti az embert. Szeretem hallgatni, ahogy beszél. Ő olyan közvetlen, sokkal inkább az, mint én. Én talán jobban kitárulkozok, de ő viszont sokkal lazább nálam. Talán ez az alapvető különbség köztünk. Én komoly vagyok, kimért, gátlásos, ő vidám, élénk és bolondos. Talán túlságosan is. Valamit érzek emögött. Lehet, hogy ez egyfajta menekülés a valóság elől? Persze lehet, hogy tévedek. Sokszor nehéz megítélni, hogy ami történik, az komikus vagy inkább tragikus. Talán csak egy hajszál a különbség… Lehet, hogy nevetünk, pedig sírni lenne okunk.
Valamelyik nap azt mondta nekem, hogy: “ne legyél lökött”. Ez annyira jól esett. Még kamaszkoromban volt egy barátom, egy fiú, akivel kezdtünk összemelegedni és ültünk a lépcsőn egymás mellett, köztünk félméternyi távolság és ő megkérdezte, hogy jöhetne -e egy kicsit közelebb. Talán ez a jelző egy pár centit jelent a részéről az irányomba.
Szeretném ezt hinni.
Szívesen elhívnám őt akár ide hozzánk, a fiúk is nagyon örülnének, ha átjönne, ha velünk lenne, vagy elmehetnénk együtt moziba a gyerekekkel vagy nélkülük, de nem tudom, hogy ő szeretné -e, de ha lenne is kedve és benne lenne, hogy tovább mélyítsük a barátságunkat, akkor sem lenne erre ideje. Meg igazából nem is akarom elvenni azt az időt tőlük, amit a párjával együtt tölthetnének. Ha vonatozás után még beszélgetünk, akkor is lelkiismeretfurdalásom szokott lenni, hogy rablom a kettejük idejét.
Én csak egy barát vagyok, vagy olyasmi. Lehet, hogy csak egy ismerős. Egy senki. Az ő számára. Na jó, azért ennél talán több. A kishitűség beszél belőlem, az önbecsülés hiánya, nem akarom őt megbántani és ledegradálni a kapcsolatunkat. Valahol a lelkem mélyén érzem, hogy ha csak egy kis helyet is foglalok el, de ott vagyok a szívében-lelkében. Mint egy barát. Nem a legjobb, nem a legnagyobb és nem a legfontosabb, csak egy barát. Persze, én nem akarok és tudok megelégedni ezzel a pozícióval, mert önbizalom- és szeretethiányos vagyok, ráadásul maximalista. A legjobb akarok lenni, nem mindenben, csak valamiben, csak egyvalamiben, hogy úgy érezhessem, hogy én is vagyok valaki, én is számítok. Ne haragudj, kedves Brigi, ha ennek a terhe téged is súlyt. Sajnálom, ha túl sok vagyok neked időnként. Igyekszem a normális határokon belül maradni és bízom benne, ha túllépek azokon, akkor ezt jelezni fogod felém, ahogy megbeszéltük.
Nem tudom, még mit mondhatnék, jó barát vagy, kedvellek és remélem, hogy a barátságunk kitart azután is, ha már nem tudunk együtt utazni haza, mert az én otthonom már máshol lesz. Kívánom, hogy legyen boldogabb az életed, mint amilyen most, legyen jobb a munkád és a magánéleted, mint amilyen most és tudj megállni és megpihenni. Lélegzethez jutni, élvezni a napot, időt szánni magadra, megtanulni nemet mondani, a saját érdekeidet előtérbe helyezni. Amikor pedig megálltál és megpihentél, akkor úgy érezhesd, hogy érdemes volt és ez az, amit szeretnél. Kívánom, hogy találd meg a Te utad, lásd meg a célt, érd el és légy boldog.
Köszönöm, hogy vagy nekem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: