Most nem vagyok egyedül. Itt alszanak a nyuszifülek mögöttem. A zene most is szól, de csak halkan. Ők is szeretik. Szeretnek zenére elaludni. Volt egy időszak fiatal koromban, amikor heteken át, minden egyes este, lefekvés után meghallgattam Beethowen V. szimfóniájának egy tételét. 7 perc komolyzene. Imádtam.
Ma a zeneiskolában voltunk a fiúkkal. Hangszerválasztó koncerten. Olyan jó volt látni, hallani, ahogy a lelkes tanárok csillogó szemmel beszéltek a hangszerükről. A fiatal hárfatanárnő, akiből sugárzik a kedvesség, nyugodtság és a zene iránti rajongás, megmutatta, hogyan lehet hárfával varázsolni. Aztán eljátszotta az Óz a csodák csodájából azt a gyönyörű dalt… a szivárványon túl…. Ezen a csodálatos hangszeren talán még szívbemarkolóbb volt.
Az egyik zongoratanárnő, már az ötvenen túl, mosolyogva mesélt arról, hogy ő bizony 4 éves kora óta zongorázik és még mindig nagyon szereti. Én is szeretem, tudod, hogy mennyire. Talán egyszer majd játszani is fogok tudni rajta… az lesz csak a csoda. Soha nem tanultam semmilyen hangszeren játszani, de mindig nagyon szerettem volna. Óriási élmény lehet, amikor saját magam tudom megszólaltani a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb dallamokat és a játék élvezete is az enyém, nem csak a hallgatás öröme.
De még nem jött el ennek az ideje. Addig is minden nap hallgathatom Dávidom játékát. Ilyenkor leülök mögé a szőnyegre, az ajtót behajtjuk, csak hárman vagyunk, ő, a zongora és én. Szépen tud játszani. Egyre szebben. Sokszor nekem játszik, az én kérésemre, a kedvenceimet. Olyan komoly fiú.
A zeneiskolában tanít szolfézst és zenetörténelmet egy férfitanár, bajszos, kopaszodó, középkorú, szimpatikus ember. Szinte minden rendezvényen látom őt. A zene az élete. Zenekara is van, zongorázik, többnyire jazzt játszanak. Már fiatal korában is zenét tanított, igaz, akkor még csak éneket egy általános iskolában. Ő vezette az énekkart is. Én alt voltam. Szeretett engem. Én is őt. Kedves ember volt. Nem csak tanár, ember. Ő volt az osztályfőnököm. Egyszer írt nekem és a húgomnak egy levelet. 12 éves voltam akkor, Kriszti 9. Apu akkor halt meg. Nem mentünk iskolába az utolsó két héten emiatt. Ő írt nekünk és elküldte. Nagyon kedves volt, arról szólt a levele, hogy ő is nemrég veszítette el az édesapját és együttérez velünk. Nincs sok konkrét emlékem róla, de erre valamiért emlékszem. Köszönöm neked Pali bácsi…
Ezután elment az iskolából máshová tanítani, többet nem találkoztam vele.
Közel 30 év telt el azóta, jó most újra látni, talán egyszer oda is megyek hozzá és akkor beszélgetünk a múltról, jelenről, emlékekről, zenéről…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: