“Az igazi szerelem és szeretet másokra is átsugárzik, életerőként hatja át azt, akit megérint, és emléke hosszú évek múltán is mély nyomot hagy abban, aki a részese lehetett.” Martin Pistorius
Ház. Takarítás. Gyerekek. Teendők. Túl sok munka, kevés idő. Telefon. Szülő. Panasz, rengeteg indulat, gyűlölet. Telefon. Testvér. Sógor. Kórház. Tüdőgyulladás. Szívnagyobbodás. …Hideg, szél. Beteg kutya. Sok tennivaló. Bizonytalanság. Magány. Hiányérzet. Elkelne egy ölelés. Újabb feladat. Vacsora. Fáradtság. Kimerültség, levertség. Vágyakozás. Álmodozás.
Monitor. Képek. Véletlenszerűen. Mindenféle. Az egyiken 2 nő és 2 gyerek, meg egy torta. Mosolygunk a kamerába.
A kis szöszim megkérdezi: Anya, ki az ott velünk? Hát, Te mit gondolsz, ki ő? Mosolyogva válaszol: Hajni.
Este. Gyerekek. Lefekvés. Együtt alszunk. D kezében kis maci, kék-piros ruhácskában, rajta egy név. Az én nevem. Az övé nincs már meg, az enyémmel szeretne aludni.
Kérdezem: – Emlékszel, honnan van ez a maci?
Tudja, hogy Tőled. Azt is, hogy mind a hárman kaptunk, egyszer a hév végállomásnál, színes papírdobozokba csomagolva. Erre pontosan emlékszik. Csak arra nem, hogy az övén milyen felirat volt.
Fogom a kezüket. Alszanak.
Hiányzol. Nagyon.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: